Abbahagytam az ivást és a dohányzást unatkoztam

Nem dohányzom, csak néha gyújtok rá. Mi bajom lehet?

Ismét visszaakasztottam a hallgatót; csalódás, bosszúság nélkül, inkább egyfajta megnyugvással - újabb haladékot nyertem a vallomásra. Nem véglegesíthetem, de felhasználhatom mentségként, lehetőségnek; mintha ez lenne az egyetlen okom, amiért továbbra is itt maradok és újabb félórát fordítok a tökéletesen egyoldalú várakozásra.

A fény idegenül botladozott a teremben. Vékony neszek súrolták a csendet; a pincér diszkréten ásított, tálcáját beljebb tolta a pulton - az üres csészék koccanva felzajongtak. Hiába fegyelmezem magam, hogy könnyedén s határozottan mozogjak; úgy érzem, vánszorgok csupán; s mintha a helyiség sem lenne valóságos; kopár színpadkép: barnult falak, színehagyott brokátok, cirádás falikarok; összhangzó dísztelenség. Egy nő, ölében lepedőnyi színes magazin; szinte ráfordul, széles karimájú nagy szalmakalapja betakarja.

Látom, megint óvatosan utánam fordul; tartózkodó s mégis félreérthetetlen oldalpillantásokkal kíséri visszatérésemet. Honnan is sejthetné, hogy ezt a sarkot akarom csupán; enyhén bicegő asztalával - bárhová térek be, csalhatatlan ösztönnel tudom kiválogatni az efféle helyeket - szinte üldöznek az elrepedt üveglapok, kiégett terítők, nyikorgó bejárati ajtók.

Hogyha háttal fordulhatnék, talán tudatosulna benne: feleslegesen képzelődik.

Nem dohányzom, csak néha gyújtok rá. Mi bajom lehet? - Dívány

Nyolc tantusz van nálam, ennyiszer megszólalhatnék, elkötve magam ettől a semleges szigettől, de valójában megszólalni sem akarok. Csak támaszkodni elereszkedett tagokkal, bámész egyhangúságban játszva a valóraválthatatlan illúzióval: magam vagyok, pedig az eszmélés óta, az első felidézhető emlékkép óta sohasem lehetek többé egyedül magammal. Ha legalább csomagolnék, hiszen azt senki nem végzi el helyettem; mégsem teszem - két éve elköltöztem onnan, most kezdjem összeszedni a holmijaimat?

Pusztán a személyi igazolványom rendezett, helyén minden adat, az állandó éppúgy, mint a szükségszerűen változóak; hát látszatra feltehetően szimpla eset vagyok.

Egy jó harmincas építészmérnök, átlag tízórás munkaidővel, igénytelen ebédekkel és önállóan beszerzett vacsorákkal.

abbahagytam az ivást és a dohányzást unatkoztam hogyan lehet leszokni a dohányzásról és n

Tudok mindent az ital és a cigaretta ártalmasságáról, amikor lázam van, lefekszem, és magam mosom az ingeimet az utóbbi húszvalamennyi évben. Erre még anyám szoktatott rá örökös példabeszédei legkedvesebbikével: "Te nem vagy Szántó Dávid.

Oriza-Triznyák

Keservesen teremtem elő a kenyeret, nem foglak kiszolgálni. Én már pénzt adtam haza ebben a korban, te meg csak élősködsz rajtam.

mi a legjobb spray vagy dohányzótabletta

Hamarosan zsúfolva lesz az asztalom pohárral. Az alkoholellenes mozgalom agitátorai innen tarthatnának meggyőző szónoklatot: az ital semmit nem old meg!

Miért köszönjünk? Hogyan köszönjünk?

Aki otthon csinálja ugyanezt, legalább nem teszi magát közszemlére. Sári az egész lakást elsötétítette, mécseseket lobogtat a szemfényvesztő gyászpompa kedvéért; és vár, hiszen közös dolgainknak még csak az elodázhatatlan részét intézte el velem. Ennek a beszélgetésnek éppúgy nincs számukra jelentősége, ahogy Nikolnak sem volt; őrizd meg magad!

Egy anya szava ér annyit, mint a tiéd. De ez nem az ő temetése. Tíz nap óta botorkálok leltár nélkül egy rettenetes hagyatékban, amelyet szét kellene szednem, ha a dohányzás által okozott inhalációs fájdalom akarom, mennyi illet meg belőle, miközben rezzenéstelen arccal bizonygatom, "gránit jellem vagyok", "egy cinikus fráter", nem pedig "elintézett ember" - ahogy Tóth Ármin "kollégám" mondja a hátam mögött.

Egyedül Dévi tudja rólam az igazat. Talán most is engem hajszol valahol, mert nem bízik bennem többé, hiszen fajsúlytalan ígéretekkel ámítgatom: "hogyne, persze, természetesen! Mondd meg őszintén, mostantól mindenkit magad elé engedsz?!

Egy Tóth Áront is Félreálltam, megvártam, és Dévi mégis azt hiszi, most újra alászállhatunk a kezdet kezdetére. Bevásárol, fizet az OTP-ben villanyra, abbahagytam az ivást és a dohányzást unatkoztam, pénzt vesz ki, meg a Szakival tárgyal; szeret mindent elrendezni, mielőtt hosszabban elmegy.

És mi hamarosan útnak indulunk. Mióta kivettük az ujjunkat a szánkból, beszélünk róla, terveket szövünk; mire várunk?

dohányzás hogyan lehet leszokni hogyan lehet leszokni a dohányzásról holnap

Évről évre csak azt rendezzük dossziéba, amire ismét nem jutott időnk. Ha betódul a világosság, cserben hagy a képzeletem, és akkor szembe kellene találkoznom magammal.

Azt hittem, van elég erőm, s csak elszánás kérdése mindössze, úgy kormányozni a gondolataimat s az elfoglaltságaimat, össze ne találkozhassunk, de amíg az értelmem cserben nem hagy, haszontalan önámítás ez is.

Az elesettség csöndje delejez. Magam köré gyűjthetném a mindenséget. A csengés árván rezeg a membránban. Igazán megtettem mindent, nyugtatom magam; hajnal óta készülök a nagy vallomásra: megint becsaptalak. Lenke ugyan egészen a házig kísért, fel sem merült benne, hogy csak megvárom az elköszönését, aztán ellenkező irányban odébb állok. Tulajdonképpen az útlevelemért is elindultam, akkor és azon a napon, amikor leszokni a dohányzásról könyv, aztán magával rántott a népes lüktetés, az átkelőknél, járdákon torlódó tömeg; táskák és testek ütődtek hozzám - felvehettem volna az utca ritmusát.

Hiszen évtizedek beidegzettsége vonz a sietéshez, hajszába kezdeni a beosztott idővel; valakivé vagy valamivé felváltani a perceket. Mégis a ballagásra fegyelmeztem magam.

Hagytam, hogy megállítson egy-egy kirakat, másnak szánt szavak ütközzenek fülembe; nem tűnődtem rajtuk, nem juttatnak eszembe semmit; még azt sem: az útlevelemért kell mennem, lelkemre kötötted - régebbi pontos és szervezett életemben sosem kapott szerepet a feledékenység. Lejutottam a rakpartra. Kamaszkori céltalan kóborlásaimnak is mindig itt volt a végállomása; magam sem tudom, mi vonzott a Dunához. Időtlen szemlélődés.

Nehéz vízszag kapaszkodott az orromba, békesség vett körül; múló zajok: a méltóságteljes lomhasággal haladó vontatók nyomán hullámok siettek föl-le a lépcsőkön. Túlparton egy daru óriás teste nyújtózott mozdulatlanul a magasba, halott nyugalma végigdőlt a köveken; együtt a júniusi forrósággal. Nagyságát széthúzta a felhőtlen ég, de a szürkés sóderhalmok eltördelték súlyos árnyékát, hogy az erőtlen szellő könnyedén lóbálhassa, akár a mellkas fájhat a dohányzás miatt meleget.

A munkátlan acélhuzalok kéken csillogtak a fényben. Észrevétlen felemelhetné a testem, gondoltam - mint talpunk a port, de mennyivel jobb a magasban, mikor a mélyben sem tudunk mit kezdeni magunkkal.

A TENGERSZEMÜ HÖLGY

Hirtelen Olga jutott eszembe, amint az abbahagytam az ivást és a dohányzást unatkoztam tíz nap valamelyikén feltartóztatott az előszobában, hogy tulajdon jövőjükért aggódva megvigasztaljon: - "Te továbbra is mellettünk maradhatsz - s én bambán álltam; mi az, hogy mellettünk?

Sohasem voltam veletek Őrzöm majd? Emlékeznem kell rá? Éppen ezeket a szörnyű perceket raktározza el ez az öngyilkos agyvelő? A horgászt figyeltem; alig öt méterre üldögélt tőlem, tartása laza, majdnem mozdulatlan - finoman lebegteti az úszót. Egyszer Dévivel mi is megpróbáltuk. Házilag készítettük a felszerelést, térdig begázoltunk a Tiszába, mintha ott már nem érhetett volna utol Szántóné aggódó jajongása: - Nincs jobb dolgotok?

Jézusom, ne hagyj el! Nincs jobb dolgotok?! Vagy a csárdából.

II. FEJEZET.

Nem tűrhetem, hogy azt mondják rólunk a faluban: ingyen akarunk ebédelni. Jelentéktelen kis emlék, mégis váratlanul elgondolkoztatott.

Tulajdonképpen mindig pusztán látszatokaim voltak, ha irigyeltem Dévit. Hogy a svábhegyi villában, ahol a háború alatt anyámat Szántó, "a demokratikus ember" alkalmazta, az alagsor egyik lomkamráját ürítették ki számunkra; ablakát félig betakarta a talajszint, s nagy esőzéseknél úgy zúdult be a víz, mint egy csatornába; míg az ő tágas, üvegfalú szobája a kertre nézett.

A fiamnak álmodtam hasonlót, de csak méterszer méter szűk sarokkal örvendeztethettük meg. Vagy mert sohasem félt kijátszani Szántónét, aki "méltatlan környezetnek" tartotta a népiskolát, s délutánonként legszívesebben pórázra vette volna, hogy hazacipelje. A hátsó kerítésen át szöktünk meg előle, pályaudvarokon, piacokon lődörögtünk, felkapaszkodtunk a villamos ütközőjére, miközben rettegve jósolgattam: "el fog verni" - mert anyámnak súlyos keze volt. Fintorgó képe akár egy ravasz mókamesteré, s affektálva majmolta Szántóné prédikáló ábrázatát: - V.

Dávidot nem szokták elverni. Legfeljebb megdorgálják.

Hogyan kerül Mirr-Murr, a kandúr, Slukk Ödön kabátzsebébe

Mamácska mondja így, merthogy elsőszülötti ágon az V. És te? Nálunk anyám legfeljebb azt hajtogatta: "apád sem tudta, hol kezdődik a munka. Megvert az isten, ha ráfajzottál". Valóban, előtt éppúgy, mint utána, azok közé tartoztak, akiknek a társadalom anyagilag és erkölcsileg egyaránt látványosan honorálja a szolgálataikat. Mindez akkoriban azonban elég homályosnak tűnhetett, hát nem dühöt, tiltakozást, keserűséget ébresztett; inkább valamiféle alaptalan tiszteletet.

S ez meg is maradt, csak ma már Dévi emberi lényege áll a centrumában. Alkonyatkor vissza kellett volna mennem, megnézni a horgászt, mire jutott a türelmével. Persze a végeredmény valószínűleg alig érdekli; talán csak falaz magának ezzel a passzióval - néhány órára kimenekül abbahagytam az ivást és a dohányzást unatkoztam saját életéből. Vajon miért feltételezem, hogy mindenkinek van valami rejtett oka a menekülésre? Mert én is csak durva általánosításokra vagyok képes; tucatember, tucatsors, s pusztán áltatom magam azzal, igenis ki merem mondani: Nikol, hiszen sem vele, sem önmagammal nem tudok szembenézni.

Íme, "egy cinikus fráter, aki elkésik a felesége temetéséről Bár én is tudnám! Valóban, ha Dévi nem gondoskodik a felkutatásomról, egyedül én maradtam volna ki a szertartásból. Micsoda kegyeletsértés!

Ők ne siratnának? Hát akkor ki?! Gyűrötten és faarccal álltam ott, ártatlan bámészkodóként valahol a háttérben; nem mentem oda Nikol ravatalához, és nem vártam meg, amíg koporsóját felteszik a abbahagytam az ivást és a dohányzást unatkoztam, mert ha megrohannak a részvétnyilvánítók, annyi önfegyelmem sem marad, hogy legalább üvölteni ne kezdjek.

Most is lesétálhatnék a Dunához - gondoltam, míg a pincér újabb poharat tett elém, üres hamutartót, s egy kétes tisztaságú tányéron három poros pogácsát. Meg kell barátkoznom a repülővel. Hamarosan felszáll velem, és én hatezer méter magasban fúródok a felhők közé, ujjamra illesztem a kelő napot, meg elhányom magam, hiszen mindig tériszonyom volt. Két emeletnél feljebb még sosem laktam; amikor végigjárom készülő házainkat, már a negyediken olyan a gyomrom, akár egy tömör focilabda.

Csupán az utcát érzem igazán biztonságosnak, megnyugtat, hogy észrevétlen elvegyülhetek a sokadalomban, és átkozom az ismerős arcokat, amelyek folytonosan visszaadnak önmagamnak. Ezt soha nem írhattam a foglalkozás rovására.

abbahagytam az ivást és a dohányzást unatkoztam

Én akármi lehetnék, valahogy, valamiről mindig megőrzik a vonásaimat; céllal, anélkül elraktározzák teljesen idegen emlékezetek, aztán mosolyok, kézfogások, súlytalan nagyvárosi kérdések állítanak meg tapintatlanul és zavarbaejtően, mert semmit nem idéznek fel bennem. Végsősoron most sem mérlegelem, mi marasztal ebben a homályos sarokban, pedig határozottan zavar a szemközti asztalnál ülő szalmakalapos nő egyre leplezetlenebb érdeklődése, s arra tékozlom gyatra kis energiáimat, hogy még véletlenül se nézzek feléje.

Tudom, el kellene rohannom, mielőtt túl komolyan vehetné a jelenlétemet, közeledni próbál, s udvarias kitérőkön törhetem a fejem. Nincs szükségem telefonszámra, címre, névre, ígéretre, mert abban a percben, ahogy kilépek innen, el fogok feledkezni róla; hiszen a meglévőkkel is csak erre törekszem.

Ha anyám messzeségével meg tudtam békülni, ez a mostani feladat sem lehet megvalósíthatatlan. Mindazt, ami kettőnkkel történt, az évek lassan kivallatták belőlem; csak az összkép maradt meg, s néhány fel nem oldható emlék. Pedig igazság szerint, elég fonák volt az ő hozzájárulása. Egyszerűen számításba vette, érettségi nélkül a hétévi zongoratanulásom kárba vész, ő viszont pénzre szerette volna váltani drága, öreg Sipos összes áldozatát.

abbahagytam az ivást és a dohányzást unatkoztam

Néztem rá, sértetten és megalázottan, de pillantása olyan hallgatást parancsoló rettegéssel tudott fogva tartani, hogy a cáfolat legtöbbször belém szorult. A gimnáziumban jelesnél rosszabb jegyem nem volt, de jobban érdekelték a nyári kereseteim, mint a bizonyítványok, vagy a "hóbortos Sipos József" lelkendezései; "zongoraművész" - ilyen foglalkozás az ő ismeretvilágában nem létezett. Hogyha a szabóság vagy a kereskedőpálya felé áhítozok, feltehetően megtaláljuk összetartozásunk közös dallamát.

És nem felejtettem el a szűk lakást betöltő folytonos veszekedéseket, a megülepedett ételszagokat, sem az örökös félelmeit: háborútól, éhségtől, rosszindulattól - a szörnyű veréseket egy elvesztett radírért, kinőtt tornacipőért, betelt füzetért. Akkor tanultam meg egészen apró betűkkel írni; Dévi röhögött: "aki ezt utánad csinálja, hamisít".

Csukás István Nagy meséskönyve

Lakókkal, házmesterrel, még az utcabeli boltosokkal is figyeltetett, ellenőrzött, nevelt, nehogy csavargó legyen belőlem, s közben a szomszédék pincéjéből loptuk a tüzelőt; csak az én kezem fért át a abbahagytam az ivást és a dohányzást unatkoztam, ott nyomban öklendezni kezdtem az izgalomtól. Anyám hálásan rajongta őket, varrt, takarított boldog-boldogtalannak, mert egyetlen pillanatra sem hagytak magunkra, odahordták a pletykáikat, "megtisztelték az otthonát".

Enélkül élni sem tudott volna, nyilván most sem tud, csak az indokot kellett megváltoztatnia, abbahagytam az ivást és a dohányzást unatkoztam a férje szintén úgy érezhesse; érte vállalt küldetést teljesít. Vajon egyszer képes leszek majd mostani önmagamra is ilyen nyugodt tárgyilagossággal nézni vissza; csalhatatlan biztonsággal vetve ki emlékezetem tárházából az ellenem ágáló tényeket, s valóban el merem mondani: Nikol. Csont és hamu lett Iszonyúan személytelen.

Hiszen mit árul el róla ez a név? Képes-e felvillantani fekete haja súlyos tömegét, szájának szinte festői vonalát, barna szemei sötét ragyogását? Tavasszal már fej nélküli embereket fényképezett, nagyításait kiakasztotta a régi fotófalra, és zsírkrétával ijesztő vonalakat rajzolt egy-egy szörnyű törzs fölé.

Olvassa el is