Színész nem hagyhatja ki a dohányzást,

Leszokni a dohányzásról: Tüdőráktérítő

Az öregedés színpadi jelenléte mélyen megérinti a nézőt, már amennyiben bölcsesség, nem pedig földi hívság van mögötte. A megélt idő evidenciája A színházban, akárcsak magában az életben, szívesen elnézzük az öregedést, de csak ha mindenféle tetszelgés és mímelés nélkül kerül elénk. A színpadon nem az évek számát kijátszani vágyó, hanem sokkal inkább az életkori sajátosságokat megjelenítő alakítások ragadják magukkal a nézőt.

Nem azok a szereplők, akik igyekeznek leplezni a korukat, hanem azok, akik abból építkeznek, és ezáltal magától értetődő módon idézik fel az általuk megélt időt.

Az Ó, azok a szép napok! Winnie-je és Madeleine Renaud öreg gyermekarca. Faust és a nagy Minetti ősz haja és hajlott háta Grüber rendezésében.

Az dohányzásellenes árak múlásával szemben vívott reménytelen küzdelem egyáltalán nem érdekes a színpadon, csakis a mulandóságot elfogadó harmónia.

Velvet - Gumicukor - Reviczky Gábor azt mondta, hogy nem hagyhatja abba a dohányzást

Ha csalunk, nem születik meg a csoda — mondja Kava¬bata A hegy hangja című regényében az egyik öregember. De hogyan kerülhető el, hogy a valódi ne váljon olcsó látványossággá? Amíg a korával küzdő Edwige Feuillère vagy Elvire Popesco egyáltalán nem színész nem hagyhatja ki a dohányzást hajlandó áruba bocsátani magát, Jean Marais, amint átlépte a bűvös hatvanat, a végletekig kihasználta természeti adottságait.

Nem az a színész indítja meg a közönséget, aki beletörődik abba, hogy rajta is fog a kor, hanem aki bevonja a nézőt az öregedés folyamatába. Az az ember, aki felvállalja önmagát, nem pedig az, aki csak kufárkodik a korával. Az öreg színész esetében lehetetlen nem tudomást venni személyes és szakmai életútjáról.

Az emlékezet megkettőződik. Az öreg színész magában hordja mindkettőt, azokhoz a viaszfigurákhoz hasonlóan, amelyeket Kantor A halott osztályban a színészek mellé rendel: mi, nézők pedig egyidejűleg látjuk a színészt és hasonmásait. De különbséget kell tennünk az öreg és a híres színész, a bizonyos korúnak látszó és a között az öreg színész között, aki minden egyes színpadi megjelenésével a színházi múlt pillanatait támasztja fel.

Az ő emlékezete a színpadi jelenlét függvénye, amitől képtelen megszabadulni, akár ismeri a közönség a múltját, akár nem.

Leszokni a dohányzásról: Tüdőráktérítő

Bruno Bayen Schliemann című darabjában az egyik kórust vezető öregasszony másról sem beszél, csak a koráról, míg Madeleine Renaud egyszerűen azáltal, hogy nyíltan felvállalja a korát, behoz egy teljes színészi életutat, annak minden emlékével együtt. E között a két véglet között persze vannak átmenetek, amikor is kevésbé ismert színészek, mint például Robert Színész nem hagyhatja ki a dohányzást Brook Cseresznyéskert-rendezésében vagy Muni Jean-Paul Wenzel Vaterlandjában olyan múltbéli pillanatokat idéznek fel, amelyeket egyesek ismernek, mások viszont nem.

De még ha ismeretlen is előttünk a múltjuk, elkezd érdekelni. Hol láttam én ezt a színészt? És vajon miért nem emlékszem rá? Tényleg láttam valamiben?

orrspray csecsemőknek súlyos dohányosok, akik abbahagyják a dohányzást

Az ilyen színészek öregedése — Madeleine Renaud-éval ellentétben — nem afféle, minden francia néző előtt ismert belügy. Amint egy öreg színésztől elpártol a hírnév, már csakis azt vesszük észre, hány éves. Szimulálja a saját halálát. És ez még erőteljesebben érezhető a híres öreg színész esetében, aki miatt a közönség azzal a bizonytalan érzéssel megy be a színházba, hogy talán ez az utolsó alkalom. Oda¬megy, hogy a legutolsó képet őrizhesse meg róla.

Ugyanakkor nincs patetikusabb és kegyetlenebb annak az ismert román színésznek az ese-t¬énél, aki úgy játszotta a III. Richárd címszerepét, hogy mindenki tudta róla, rákja van. Az emberek elmentek megnézni, hogy még szerezhessenek róla egy utolsó emléket.

Account Options

Az öreg, ráadásul beteg színész tehát felidézi bennünk a halál gondolatát, ugyanazt az érzést, ami ott lebeg a cirkuszi porond felett és a bikaviadal arénájában. De míg ott fiatal emberek néznek szembe a halállal, a színpadon öreg színészek mutatnak rá az elmúlás közeledtére és elkerülhetetlenségére.

Nem a halállal játszanak, hanem a haláluk előtt játszanak. És ez a játék néha nagyon könyörtelen tud lenni: az öreg színész az ember korlátait mutatja meg.

A haldokló színpadi alak mögött egy valós, az idővel viaskodó lényt látunk, mivel az önmagát öregnek mondó színész kizárólag a tragikumban érzi jól magát. Az önmagát elfogadó öreg színész soha nem vesztes. Pusztán az a tény, hogy tovább játszik, azt bizonyítja, hogy nem hajlandó megadni magát. Igaz, színpadi megjelenése gyakran szól a halálról, csakhogy — a színháznak hála — ezt a halált könnyebb elfogadni: az elmúlás mérsékelt verzióját testesíti meg előttünk, páni félelem és önámítás nélkül.

Az öreg színészekről

A szín¬padon megjelenő öreg színész rögtön megnyeri a korosodó nézőt. Ugyanakkor szó sincs arról, hogy az öreg színész ne élhetne komikus hatásokkal, ne ereszthetné ki a hangját, hogy izegve-mozogva, energikusan azt bizonygathassa, hogy ő márpedig nem adja fel.

Otomar Krejca Ivanov-rendezése Az öreg színész nem kesereg dagályosan a halál felett, mint azt Béranger tette Ionesco Haldoklik a király című darabjában; megjeleníti a halált a színpadon, és számol közelgő bekövetkeztével. Mi pedig hálásak vagyunk neki a játék mögött rejlő kimondatlan vallomásért.

A szerkezet megbomlik, a művész tekintélye megtörik, a műalkotásból pedig mintha teljességgel hiányozna a biztos kéz nyoma. Az a színész, aki nem hajlandó beismerni a korát, igyekszik mindvégig magabiztosnak mutatkozni, be akarja bizonyítani, hogy uralja a testét, csakhogy ez oda vezet, hogy a játéka is kizárólag erre a folyamatos kontrollra épül.

hagyja abba a füstöt és esküdjön

Ezzel szemben a korát nyíltan felvállaló öreg színész leg¬inkább az élete vége felé járó Poussinhez vagy Mi-c¬helangelóhoz hasonlítható, akikben éppen új keletű bizonytalanságukat, esendőségüket szeretjük. A reszketeg testet. Egy szó, ami elhal, még mielőtt meghallhatnánk, egy pontatlan mozdulat, egy köhintés, egy kis fulladás vagy szövegkihagyás. A szerep mint végső műalkotás.

Amikor a nagy japán mester, Kazuo Ohno fellépett a színpadra, teljességgel a közönség elé tárta teste öregedését, szikkadt karjait, a szeme körül húzódó ráncokat. Sőt, minden szégyenkezés nélkül le is vetkőzött, akárcsak Voltaire, aki nyolcvanévesen meztelenül állt modellt Houdin szobrához.

Bernard Minetti is korának nyílt felvállalásával képes zavarba hozni a közönséget, akárcsak Madeleine Renaud.

  • MKM rendelet A jogszabály mai napon
  • Kerthelyiségben és peronon is tilos a dohányzás | ZAOL
  • Georges Banu: Az öreg színész, avagy az emlékezet allegóriája - idosekotthona-nagylozs.hu
  • Pityi bácsira emlékezik a Győri Nemzeti Színház - Győri Hírek
  • Dohányzás - hírek, cikkek a Velveten

Merész vallomás. És van-e annál közvetlenebb jelzés, mint amikor Robert Murzeau Firsz botjára fonja majdnem teljesen merev, köszvényes ujjait? Az öreg színész ugyanakkor nem a test pusztulására akarja felhívni a figyelmet.

Kettős mérce: dohányzás és marihuána

Épp ellenkezőleg! Minetti fehér ingbe bújik, hogy visszanyerje Faust ifjúságát, világos kreppöltönybe, amikor a színészcsapatot vezeti a Hamletben.

Alultápláltságot jelent. Mindenképp fordulj orvoshoz, hogy feltárd az okokat! A testsúlyod ideális, törekedj a mostani alkatod megőrzésére. Fokozottan vagy kitéve az infarktusnak és más betegségeknek.

Madeleine Renaud káprázatos ruhákat ölt magára. A színház teljes kelléktára felsorakozik, hogy a kellő tisztelettel övezze körül a reszketeg testet. Ázsiában minden színész hosszú éveken keresztül tökéletesíti technikai tudását, ebből a szempontból a nyugati kultúrában leginkább a zenészekhez állnak közel. Kiérdemelt gyermekkor. Győze¬lem saját magunk felett. A nyugati színészen sokkal kisebb az örökölt technika terhe, az ő feladata, hogy egy majdnem személyesnek nevezhető mesterségbeli tudás alapján improvizáljon, amit az adott kor elérésekor el is hagyhat.

Attól fogva a játéka lecsupaszodik, minimális mozzanatokba sűrűsödik. Vannak esetek, amikor a színpadi megjelenés csupán rövid pillanatokra korlátozódik, így volt ez a lengyel Ludwig Skolskival, aki élete vége felé már csak egyetlen, pár másodpercnyi néma szerepet játszott.

A színpadi mozgás lelassul, a hang kifakul és veszít erejéből, mintha üresen csengene. Az öreg színész művészete visszanyeri az alapok egyfajta monotóniáját. Olyan, akár a gregorián dallamok. Az ilyen rövid kitörések persze könnyen megtörik a folytonosságot. Nem maradnak meg.

Azt szokás mondani, hogy egy, a maihoz hasonló, a technikai fejlődésbe beleszédült kor színész nem hagyhatja ki a dohányzást vesz tudomást az öregekről, mivel a haladás ritmusának felgyorsulása teljességgel érdektelenné teszi a tudásukat, és csak a stabil gyökerekkel rendelkező — keleti, afrikai — kultúrák képesek fenntartani az öregek kitüntetett helyét.

Csakhogy a művészetre nem alkalmazható ez a fajta determinizmus, hiszen a művészet számára idegenül cseng a technikai fejlődés fogalma: a színpadon csakis az öreg színész képes megmutatni azt, amit rajta kívül senki sem tud. Szó szerint pótolhatatlan.

Leszokás dohányzásról - Egészség | Femina

Ugyanakkor el kell ismerni, hogy az öreg színész önmagában nem érdekel senkit, leszokni a dohányzásról lány vélemények tekintünk úgy rá, mint egy itt maradt szent szörnyetegre, egy kihalásra ítélt faj utolsó példányára. Színpadi játékát csak káros-e a dohányzás abbahagyása az előadásokban élvezzük igazán, amelyeket egészében is szeretünk.

Az elő¬adás minősége kihat a színész korának érzékelésére. A kor értékének felmérésére.

Mostmár úgy tűnik áldozati bárány … Növényevő volt. A másik húsába soha nem harapott.

Az ő elvágyódása a saját életére vonatkozott, a nézőtérről pedig tisztán kivehető volt a rá vetülő árnyék. Több történész is leszögezte már, hogy az öregkor megítélése a különféle korokban szorosan összekapcsolódik a gyermekkor megítélésével. Az öreg színészek reszketeg teste sokkal erősebben hat, ha fiatal testek veszik körül.

vágy a dohányzásra egy álomban

Ilyenkor a színpad — mint egy középkori festményen — az életkorok összefonódásának allegóriájává válik. Amikor Brook ben az alig negyvenéves Paul Scofieldre osztotta Lear szerepét, választásával teljességgel átértékelte a figura addigi megközelítéseit. Abban az elő-adásban egy ereje teljében lévő király mond le a trónról, hogy a cimboráival mulatozzon, súlyos tölgyfa asztalokat döntögessen, kurjongasson, szitkozódjon.

Lemond a hatalomról, véget vet az aszkézisnek, és beleveti magát a gondtalan tivornyába és költekezésbe. Brook értelmezésének kulcseleme a szerepet játszó színész kora. Hasonló volt a helyzet az Athéni Timon színrevitelénél, ahol a címszerep elvileg ideális egy harmincas színész számára, de Helsinkiben egy hatvanéves színész játszotta, és ez Timon alakját Lear felé mozdította el.

Így már nem egy kiábrándult ifjú siránkozik reménytelen sorsán, hanem egy érett férfi, aki érzi a közelgő véget. A színész, aszerint, hogy öreg vagy fiatal, képes a testén keresztül fenekestül felforgatni egy szerep értelmezését. A színészt és a szereplőt ugyanaz a kacskaringó köti össze, mint a narrátort és a szereplőt, amire Barthes egy másik korosabb színész nem hagyhatja ki a dohányzást, Chateaubriand kapcsán mutatott rá. A játék emblematikus jelleget kap, mivel a szereplő nincs teljesen kidolgozva, csak körvonalaiban van jelen.

Pusztán az öregkor állóvizéből kihalászott darabkák alapján érzékeljük.

Trianon 100

Színész nem hagyhatja ki a dohányzást Renaud Duras Savannah Bay című darabjában vagy Minetti a Faustban képeket játszik, amelyek a figurák organikus felépítésének, valamint az abból kirajzolódó szerkezeti egésznek a szempontjából majdnem teljesen érdektelenek. Ezek a képek tulajdonképpen bizonyos mértékben elemelik a szerepet. A közönség egyébként minden esetben magával az öreg színésszel, az ő reszketeg testével azonosul, nem pedig a töredezett vagy egyenesen megtört színpadi alakkal.

Olyasfajta azonosulás ez, mint amit a veszélyes mutatványt végző légtornász vált ki belőlünk. Benépesített emlékezet A színész sokkal inkább megmutatja, mint leírja az emlékezetében felgyülemlett dolgokat. Ezzel a kijelentéssel persze menthetetlenül beismerjük, hogy minket is rabul ejtett az a nagyon is helytálló, ugyanakkor becsapós gondolat, miszerint egy színész életrajza nem más, mint az általa eljátszott szerepek összessége.

Nem lehet, hogy ez csupán az a kép, amit az írók vagy a rendezők sugallnak róla? Csehov Hattyú¬dalában egy öreg színész, akinek épp a jubileumát ülik, elalszik, és amikor felébred, a bezárt, üres színházteremben önmagán kívül csak a súgót találja.

És akkor hagyja, hogy előtörjenek az emlékei: Shakespeare-monológok foszlányai, semmi több. Peter Yeats egyik filmjében, Az öltöztetőben9 a színész Shakespeare figuráiba kapaszkodva próbál szembeszállni a közelgő véggel. És a film mértani pontossággal tapint rá ennek színész nem hagyhatja ki a dohányzást üres, a szerepek labirintusában tévelygő lénynek a kálváriájára: azon az estén, amikor Leart kellene játszania, Othellónak öltözik be! Az ő emlékezetében a már megformált figurák kölcsönösen felcserélhetőek.

Minetti — ez esetben Thomas Bernhard azonos című drámájának színész főszereplőjéről van szó10 — egész életében arra készült, hogy Ensor egyik maszkjában eljátssza Lear szerepét. De húsz év elteltével Prosperót kell megformálnia: és a fiktív lény végül teljességgel bekebelezi a színész életét.

Wim Wenders Villanás a víz felett című filmjében a már meglehetősen rossz állapotban lévő Nicholas Ray a kórházban eljátssza Lear és Cordelia jelenetét Wenders fiatal feleségével. De miért van az, hogy minden színész nem hagyhatja ki a dohányzást műben, ami az öreg színész körül forog, Shakespeare alakjai köszönnek vissza?

Lehet, hogy csak ezekben az alakokban kapcsolódik össze a mítosz az ember személyes sorsával? A Savannah Bayben11 Marguerite Duras megkeveri a dolgokat, és Madeleine figurája a számtalan szerepet leszámítva színész nem hagyhatja ki a dohányzást egyetlen dolgot játszik el, az igazi élet emlékét, az annak idején megélt szerelmet.

Ebben az esetben az életrajz nem csupán a szerepekből vagy a színház falain kívül megélt beteljesülésből áll, hanem épp ellenkezőleg, mindezt az életrajz köti össze. Ettől fogva kívülről tekint önmagára.

Kettős mérce: dohányzás és marihuána | Képmás Magazin

Nem valami hasonlót érzett Winnie az Ó, azok a szép napok! Madeleine Renaud tulajdonképpen átlép egy nő, Winnie emlékei¬ből egy színésznő, Madeleine emlékeibe, így sikerül egymástól elválasztania azt a nőt, aki még éli az életét, és azt, aki már túl van mindenen.

A színész képzeletét testet öltött fiktív alakok népesítik be. Tudom, hogy léteztek. Nem halottak, nem jelentenek számomra terhet, sem semmiféle kötelezettséget a részemről… afféle lélekkufár vagyok!

Romániában egy előadáson az egyik híres színész, akinek agydaganata volt, minden személyes felvezetés nélkül különféle szerepfoszlányokat kezdett szavalni a színpadon. A bensőjében túlcsorduló színházi jelenlét elborította beteg elméjét, amely végül szabadjára engedte a valaha eljátszott szerepeket, amelyek emlékével már hosszú ideje dohányzó leszokni a dohányzást egybemosódott az élete.

Ez persze azt a meggyőződést látszik megerősíteni, miszerint egy színész életének epizódjai általában a különféle szerepekkel való találkozásokban foglalhatók össze: Lear, Mefisztó, Krapp.

Olvassa el is